A vezetők többsége már nagyon jól tudja, hogy egyáltalán nem egyszerű dolog motiválni az alkalmazottakat, hiszen mindenkinél más az, ami ösztönzőleg képes hatni rá. Hatványozottan igaz ez az idősebb munkavállalókra és azokra is, akik már évek, vagy akár évtizedek óta vannak a cégnél, hiszen nekik nehéz igazán izgalmasat, vagy éppet újat nyújtani.
A TeamPulit viszont azért fejlesztettük ki, hogy a segítségével nem csak a kollégák, hanem a cég életét is jobbá tehesd pár egyszerű lépéssel. Közösségi lépésszámlálónk egy univerzális eszköz, ami bárki számára egyszerűen használható és rövid idő alatt lehet vele sikereket elérni.
Vezetőként csak annyi dolgod van, hogy regisztrációt követően egy céges kihívást állítasz be kollégáidnak, majd manuálisan vagy automatikusan csapatokra osztod őket, hogy együtt teljesíthessék az előttük álló feladatot. A TeamPuli kialakításának hála az ország két legtávolabbi pontjában lévő munkatársakat is képes összehozni, csak egy okostelefon és mobilinternet kell a használatához.
A kialakított csapat tagjai a közös chatnek hála gyakorlatilag bármikor beszélgethetnek, így jobban megismerhetik egymást és ösztönözni is tudják társaikat a lépésgyűjtésre. Minél nagyobb jutalmat kínálunk nekik, annál szívesebben vesznek majd részt a játékban, ezért jól gondoljuk ki, hogy mit szeretnénk adni a legjobban teljesítő csapatoknak.
Szerencsére nem kell aggódni amiatt, hogy a passzívabb munkatársak nem lesznek benne a céges kihívásban, hiszen kizárólag sétálniuk kell ahhoz, hogy gyűjtögessék a lépéseket saját csapatuknak – ezt a mozgásformát pedig gyakorlatilag mindenki űzi a hétköznapokban is. A TeamPuli rendszere odafigyel rájuk és folyamatosan jutalmazza őket, ha minél többet mozognak: kaphatnak virtuális kitűzőket, elérhetnek digitális mérföldköveket és a saját avatarjukat is kicsinosíthatják az út közben megszerzett jutalmakkal.
Ezzel a teljes országos – vagy akár országokon átívelő – gyaloglós móka garantált, amivel a munkáltató és a dolgozó egyaránt jól jár, hiszen a kollégák a mozgásnak hála egészségesebbek lesznek, könnyeben fogják kezelni a megterhelőbb időszakokat és a mentális állapotuk is jobb lesz a korábbinál. Mi ezt nevezzük az igazi win-win szituációnak, amit úgy gondolunk, hogy neked is ki kell próbálnod!